A stratégiai autonómia környezeti és társadalmi ára – lítiumbányák Európában
Éltető Andrea bejegyzése a Világgazdasági Intézet blogjában
Köztudott, hogy az Európai Unió stratégiai autonómiát szeretne, ami elsősorban azt jelenti, hogy csökkenteni kívánja a gazdasági függést Kínától, elsősorban a kínai alapanyagoktól. Ennek egyik fontos része a kritikus nyersanyagok (pl. kobalt, nikkel, lítium, mangán, gallium, grafit, réz, stb.) európai kitermelésének felfuttatása. A kritikus nyersanyagokról szóló törvény (CRMA, Critical Raw Materials Act) 2024 tavaszán lépett érvénybe és kitűzi azt a célt, hogy 2030-ra az EU ilyen nyersanyag felhasználásának legalább 10%-át európai bányászatból fedezzék. A 2024 szeptemberében kiadott átfogó Draghi jelentés külön fejezetet szán a kritikus nyersanyagoknak, megállapítva, hogy az ezek iránti igény rohamosan nőni fog, hiszen szükség van rájuk az akkumulátorokban, napelemekben, chipekben is. Jelenleg néhány ország kezében összpontosul a kitermelés: a ritkaföldfémek és a grafit globális kitermelésében Kína a világpiac 70%-ával dominál, a kobalttermelés 74%-a Kongóban zajlik, Indonézia a globális nikkeltermelés 49%-át, Ausztrália a globális lítiumtermelés 47%-át adja. Mivel a globális termelési láncok sérülékenyek (ezt a pandémia és a háborúk hatása is bebizonyította), s a geopolitikai érdekek is különbözők lehetnek, annál jobb, minél több az európai kitermelés.
