Kockázatos lavírozás nyugat és kelet között

Szerző: Éltető Andrea

In: Külgazdaság, 68(1-2), 54-55.

DOI: https://doi.org/10.47630/KULG.2024.68.1-2.51

Absztrakt

Magyarország húsz évvel ezelőtt büszkén csatlakozott a nyugat-európai integrációhoz. Sok mindent jelentett ez akkor (szabadságot, biztonságot, demokráciát), annak ellenére, hogy ma az uniós tagság legfőbb előnyének a magyar lakosság a pénzügyi támogatást tartja (Bíró-Nagy et al., 2023). Erre ráerősít a jelenlegi kormányfői retorika is (nekünk a pénz jár, „tartani kell a zsákot és kész”,2 ha már nettó befizetők leszünk, el kell gondolkodni a tagság értelmén3). A magyar gazdaságot, beruházásokat, növekedést az elmúlt bő másfél évtizedben egyértelműen az uniós támogatások húzták. A 2007 és 2020 közötti időszakban az Európai Strukturális és Beruházási Alapokból Magyarország átlagosan az éves GDP-jének 4 százalékát kapta.4 Ha ebből az „illiberális” időszakot nézzük, akkor 2010 és 2022 között az Európai Unió évente átlagosan 4,3 milliárd euró, összesen 56 milliárd euró nettó transzferrel támogatta Magyarországot, ami a Marshall-segélyhez mérhető forrásjuttatás (Gulácsi & Kerényi, 2023). Az uniós támogatások fejlesztési hatása még akkor is érvényesült, ha az Orbánkormány alatt intézményesült korrupció miatt egy részük járadékká, kormányközeli cégek, személyek vagyonává alakult. Az apatikus magyar társadalom 57 százaléka tolerálja a korrupciót, miközben az uniós átlag e téren 33 százalék (Transparency International, 2023).